“Nórikám, Tudom, hogy az életem már sosem lesz olyan, mint korábban. Most már tudom, hogy értékes vagyok!” – egy önbizalomhiányos hölgy első reakciója a Fiatalító érintés után – Erika

 

Egy 30 éves fiatal hölgy azzal keresett meg, hogy 8 hónapja nem talál munkát. Mindent megpróbált már, egyéb módszereket is, de még nem is hívják sehová a pályázatai ellenére. Beszélgettünk és egyszer elkezdett rezegni a telefonja. Felvette és állás interjúra hívták be. Ott örömködött…… megteremtődött a lehetőség, feloldódott a blokk, ami akadályozta az áramlást.

 

Egy fiatal nő azzal keresett meg, hogy orvosilag már nem lehet babájuk és elindították az örökbefogadást. Az utolsó reménye volt, hogy alternatív módszerekkel és csodával határos módon megvalósulhat az álmuk. És így is lett. Feltártuk a lelki okokat és 2 kezelés után várandós lett és egy csodálatos, egészséges babának adott életet.

 

Visszajelzések a 4+1 alkalmas önismereti kurzusról: “Azt kaptam ettől a kurzustól, amit igazán szerettem volna. Rengeteg megvilágosodás ért a személyiségemmel kapcsolatban. Az által, hogy „kipucoltuk” a régi blokkokat, sérelmeket, sokkal kiegyensúlyozottabb és stabilabb vagyok. A mindennapokban nőtt a boldogságszintem, sokkal jobban tudok kommunikálni a párkapcsolatomban. Megtanultam, mi az az igazi szeretet és hogyan kell azt adni és befogadni. A kurzus napok voltak a hónap legjobb napjai, mindig nagyon vártam őket. Nóri nagyon hiteles és őszinte ember, és a képzés befejezte óta is fogja a kezem. Tudom, hogy mindig számíthatok majd rá. Ott van, mint egy mentor, anya, barátnő. Ezt a kurzust kötelezővé kéne tenni mindenkinek.” – Dorka

 

Egy ötven év körüli hölgy (P.Éva) azzal a problémával fordult hozzám, hogy a kisagyban egy olyan részen nem műthető daganatot találtak. A Szívfény energia egy olyan szeretet energia, ami felébreszti a test öngyógyulási képességét, ezért már az első kezelés után a daganat elkezdett zsugorodni. A harmadik kezelés után orvosilag visszaigazoltan annyira összezsugorodott a daganat, hogy semmilyen tünete nincs. Öt éve egészséges.

 

“Én nagyon érzem, ha kezelsz. Éreztem, hogy kisimultam teljesen. Érzem a fénygömböt is! És meggyógyítottátok a gátam, el se hittem! Köszönöm. Hálás vagyok, hogy ismerhetlek.”

 

Egy 30-as évei elején járó hölgy tini kora óta endometriózisban szenvedett, már műtötték is vele, nem tudott teherbe esni, és ismét műtétet helyezett az orvosa kilátásba, de ő inkább más alternatívát keresett, így jutott el hozzám. Rendszeresen járt alap- aztán múltoldó érintésekre, sőt ő maga is megtanulta az alapérintést. Igazi áttörést a tudatalatti feltárás jelentette. Pár hónap alatt problémája rendeződött, és azóta boldog anyuka is.

 

 

„Örökké hálás leszek Nórinak, aki tiszta szívvel, őszinte szeretettel, alázattal és tisztelettel részese volt ezen utam egy szakaszának! Ott volt, amikor a 4 alkalmas önismereti kurzus során és után ezernyi kérdésem volt az életről, magamról, mindenről. Szívből adta idejét, energiáját és színtiszta szeretetét, hogy segítsen az utamon, a kételyeimben… Nóra egy csodálatos angyal, segítő, aki nélkül kevesebb lennék. Sosem felejtem a vele töltött időt és hálás vagyok, hogy általa, mellette, vele kerülhettem közelebb önmagamhoz!” – Fanny

 

Egy 24 éves fiatal lány az élete teljes kudarca miatt jött el hozzám. Minden életterülete romokban volt. Már az 1. Szívfény érintés után vidám és bizakodó lett. A kezelés alatt végig folyt a könnye. Tisztultak az érzései. Eljött 2x is , sokat beszélgettünk. Ránéztünk azokra a dolgokra, amik blokkolták és kitágítottuk a horizontját. Elkezdett másképp rálátni az Életére. Ezután a kezelés után megtalálta álmai munkáját, el tudott költözni a szüleitől egy másik városba, ahol önálló életet kezdett élni. A boldogság és az öröm szépen rendezett minden Életterületet.

 

„Kisfiamat sokat bántották az oviban a hiperaktivitása miatt. Szívfény kezelés után Melinda megtanította neki a Fény védelem mondatot. Azóta senki nem bántja, és sokkal nyugodtabb. Nagyon hálás vagyok a segítő energiáért.”

 

„Május 06-án baleset ért és eltört a bokám. Határeset volt a műtét és a fekvőgipsz között. Kialkudtam az orvosnál, hogy fekvő gipszet kapjak, de ő kilátásba helyezte, hogy ha nem javul megfelelően a bokám a kontrol ellenőrzésig (05.17.), akkor műtét is lehet. Barátnőm küldte át az Új Fénytest öngyógyítás meditációt, amit minden nap meghallgattam ill. a távolból kezelt is engem.  A kontrolon a röntgen felvétel alapján nagyon elégedett volt az orvos a javulással, úgyhogy járógipszet kaptam. Sokat segít és segített eddig is a kezelés és a meditáció a gyógyulásban. Szeretettel köszönöm.” – H. 46 éves Budapestről

 

Általános iskolás gyermek 6-7 éves korában volt alap- és múltoldó érintésen, aztán éveken keresztül nem találkoztunk. Pár éve ismét megkeresett először az édesanyja, aki elmondta, hogy gyermeke félrenyelt, és azóta olyan halálfélelme van, hogy csak pépesített élteleket hajlandó enni, pszichológus is rendszeresen foglalkozik vele, de már több mint 1 éve fennáll ez az állapot, ami nagyon nehezíti a mindennapjaikat. A gyermeket egyszer hozta el az édesanyja, és úgy éreztem tudatalatti feltárás fog neki segíteni. A találkozás után pár nappal már a szülők jelezték, hogy a gyermek olyan ételeket eszik meg, amelyeket az eltelt időszakban egyáltalán nem, a félelme miatt. 3 hét elteltével pedig már minden ételt rendesen, pépesítés nélkül evett.

 

Ezt a visszajelzést 2 héttel egy megbocsátó meditáció után kaptam: “Pár hete volt, hogy első alkalommal részt vettem Nóra egyik meditációján és a hatás megdöbbentő számomra! A meditáció alatt nem különösebben éreztem semmit: követtem, amit mondott, utána ugyan kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, de ennyi. Nem is vártam többet! És mégis! Azóta fokozatosan egyre jobban érzem magam, mert belül folyamatosan dolgozik valami és ettől napról napra könnyebb! Most érzem és tudom, hogy egy évek óta halmozódó és erősödő problémámra megérkezett a megoldás. És ezért végtelenül hálás vagyok!”

 

Ez a történet egy teljesen leépült állapotban hozzám került lányról szól, aki annyit mondott amikor leült velem szembe, hogy „Azt sem tudom, hogy ki vagyok”. A találkozások eredményeképp a tíz perces koncentrációjából fél óra lett és így haladtunk tovább. A végén már tudott szépen öltözni, dönteni és figyelni. Egy tanfolyam elvégzése után már a kézügyessége is javult és azóta tud dolgozni, terhelhető és visszakapta a spirituális megérzéseit is.

 

“TE Anita, olyan kapukat nyitottál ki, hogy nem győzök csodálkozni. Csodát tettél velem s a töltésed hatását le sem tudom írni.” – Laci

 

„Nóri, általad indultam el egy olyan úton, ami mostanra elvezetett önmagam megértéséhez és megszeretéséhez. Nem mondom, hogy nincs már bennem “régi csomag”, de emellett is végre érzem, hogy átélhetem az önfeledt boldogságot az életemben. Sikerült megbocsájtanom magamnak és elengednem a csalódásokat magammal kapcsolatban és rájönni mennyivel boldogabb az életnek ez a fele. Véletlenül találkoztam azzal a mentorral, aki megmutatta ezt nekem, de Nélküled még hosszú ideig nem álltam volna erre készen. Hálásan köszönöm neked az első lépést önmagam felé.” – Réka (26)

 

“Drága Anitám! A föntiek meghallgatták a kérésemet, mára jelentősen javult a derekam, már segédeszköz nélkül járok, nem nagyon fáj a mozgás, fel tudok állni és tudok menni. Igaz, egy igazi ajándék vagy nekem: szép szóval, gondoskodással “nevelgetsz”…” – Katalin

 

„A tumormarkerem korábban 1645 volt, ezért Szívfény kezelést kértem a barátnőmtől. Tegnap volt a vérvételem és megnézték újra a tumor markeremet, ami 330 lett. Itt a kórházban senki nem érti mitől. Hálásan köszönöm.” – Zsuzsa 68 éves

 

“Térdfájással mentem Nórihoz, ami 2 alkalom után el is múlt. Azóta az önismereti úton segíti az életemet, ami látványos változásokon megy keresztül” – Andrea

 

Egy fiatal, 25 éves hölgy azzal keresett meg, hogy babát szeretne, de már többször elvetélt. Elmesélte, hogy serdülő korában molesztálás áldozata volt. Ott volt az erőszak energiája a nemi részben. Kapott Szívfény érintést, azzal kiegészítve, hogy a nemi résznél a tollak rezgését használtam tisztításkor. Ez sokkal finomabb, és mélyebb tisztítást eredményez.  Az kezelések következménye hamar jelentkezett, nemsoká babát várt, aki meg is született. Most várják a párjával a kistestvért.

 

Mútloldó Tollas kezelés után – “Nem tudom pontosan megfogalmazni, de valami olyasmit érzek a kezelés óta, mintha a sejtjeim szépen puhán egymáshoz illeszkednének. Valami olyan, mintha minden visszakerülne a helyére és újra rend van.”  – Kriszta 53 éves

60-as évei elején járó férfi olyan agyvérzést kapott, amely miatt újra kellett tanulnia beszélni, járni, fogni. Bal kezét alig tudta használni, amikor először eljött hozzám 3 ágú bottal, nagyon lassan közlekedett. Heti szinten járt gyógytornászhoz, hozzám pedig 3 hetente. Alap-, múltoldó érintésre, majd sejtkommunikációra. A 2. sejtkommunikáció utáni találkozónkra már egy “normál” bottal, és szemmel láthatóan gyorsabban jött. Amikor rákérdeztem, hol a 3 ágú botja, azt mondta, hogy arra már egyáltalán nincs szüksége, sőt arra sem, amivel jött, csak a biztonság kedvéért hozta magával. A pandémia miatt már nem jön, de szoktam vele találkozni néha az utcán, és már régóta bot nélkül jár, sőt autót is vezet.

 

Egy 4 éves kislányt hoztak el a szülei, hogy nézzek rá, mert nem igazán akar beszélni. Ilyenkor konkrét Szívfényfény kezelésről nem beszélhetünk. Én energiában vagyok és simogatom a hátát, a fejét, a karját, közben játszunk. Ez addig megy, amíg azt mondja, hogy már elég, menjünk haza….  A szülei visszajelzéséből kiderült, hogy a kislány sokkal tisztábban, választékosabban és mondatokban kezdett beszélni, a logopédus teljes elképedésére…. Még egy csoda történt a kezelés után, a kislány közölte a szüleivel, hogy már egyedül, a saját szobájában szeretne aludni. Ettől pedig a szülei képedtek el. Ez az állapot tartósnak bizonyult, sőt, javult a mozgása, a kapcsolódása a társaihoz.

 

“Köszönöm Anita! A nem tudásból adódó félelem volt ez, megnyugtató volt hallani Téged.”

 

„Az életemet változtatta meg a Szívfény. Egészségesebben élek, kiegyensúlyozott vagyok, keveset mérgelődök és ritkán aggódom. A családommal való kapcsolatom sokkal szeretettel telibb lett. Megtaláltam a belső békémet. Az életemben jelentkező kihívásokkal könnyebben tudok szembenézni. Hálás vagyok a tanításért és a tanfolyamokért.” – Gabi 56 éves

 

“Anita! Én úgy ellazultam ebéd után a kisfiammal, hogy 2hete nem sikerült és olyan jót aludtam! Tisztulok és sokkal jobban vagyok! Köszönöm!” – Petra

 

Életem egyik legemlékezetesebb élménye a Szívfényes utam elején történt. Néhány hónapja voltam csak Szívfényes, még a barátokon gyakoroltam és egy barátnőm elhozta hozzám egy kedves ismerősét a Lipótról. Mivel egy kis lakásban dolgoztam, ő nem maradt ott, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni.

Talpig feketében volt a srác, hosszú fekete haja eltakarta az arcát is. Ült a kanapén és előre hátra dülöngélt. Egyetlen szót sem akart beszélgetni, így nekikezdtem magának a Szívfény-érintő kezelésnek.

Amikor készen voltam, odatettem neki a masszázságy mellé egy pohár vizet és kijöttem a szobából, hogy a maga tempójában, nyugodtan térjen vissza ebbe a valóságba. Én a szoba-ajtóval szemben ültem az asztalnál és vártam…és ez volt életem egyik legelképesztőbb pillanata…

A srác mosolyogva lépett ki a szobából, éppen összegumizta a haját és vidám hangon ezt mondta: „Aztaaaa, nagyon szép a kerted! Milyen gyönyörűek a virágok! Nagyon szép minden itt nálad!” Szerintem hatalmasra kerekedtek a szemeim és nem hittem a fülemnek és szememnek, hogy ezt látom: egy teljesen új ember lépett ki a szoba ajtaján, aki a világ sötét oldaláról átlépett a fény, a szépségek és csodák oldalára.

 

“Drága Anita. Annyira sokat jelent nekem, hogy nem ítélsz el! Nagyon sokat segítesz nekem! ” – Sára

 

“Gyógyító a jelenléted, az értő figyelem, amivel velem voltál. Éreztem a szakmai hozzáértést is, es a belülről jövő empátiát, amit nem lehet tanulni. Biztonságban éreztem magam, könnyű volt őszintén megnyílni és a legmélyebb dolgaimról beszélni neked.” – N. Zsófi

 

„Anitám! Nagyon köszönöm Neked ismét a segítséget, rengeteget jelentett, hogy velem voltál! Tudtam a fényre fókuszálni, és nem vittek el teljesen az érzetek, hatások.  Szavak nincsenek is, mennyire hálás vagyok ölellek!” – Csilla

 

“Maga a Szívfény-kezelés elképesztően jó volt, kellemes, megnyugtató, nagyon nagy élmény. Amikor végeztünk és elmentem, olyan energia áramlás kezdődött el a testemben, amivel a hármas metrót is fel tudtam volna emelni. 🙂 Nagyon felemelő érzés volt… A beszélgetés Gabival pedig egy új rendet rakott az elmémben, rendszerezésre ösztökélt, amit meg is tettem. Tudom, ez csak egy lépés volt a nagy célok felé, de egy remek lépés, hiszen a megoldást nem más fogja megtalálni, hanem mi magunk. Gabi “csak” a segítséget, a kezdő lökést adja meg. Az viszont addig röpít, amíg a képzeletünkkel el tudunk szállni…” – K. Norbert

 

“Drága drága Gabi! Óriási hálával gondolok Rád, amiért ott lehettem a tanfolyamon és átadtad azt a tudást, ami lehet, hogy bennem volt tudatalatt, de Te hoztad a felszínre. Áldott a te munkád és annak, aki felfogja, miről is szól, nagyon sokat segít. A feltétel nélküliség szeretetét mindenhová áramoltatom azóta, ahová csak tudom. Ahova nem tudom, ott pedig tisztában vagyok azzal, hogy saját magamon kell dolgoznom nem pedig másokon. Anyukámat megkezeltem, aki eddig irtózott az érintéstől, masszázsoktól. Képzeld most egyáltalán nem érzett ilyet, sőt, ellazult és élvezte a kényeztetést. Ezer hála és köszönet a sok megerősítő mondatért, ami arról szólt, hogy a belső hozzáállásunk a lényeg. Isten tartson meg boldogságban, békességben, szeretetben jó sokáig itt a földi létezésben Téged!! Ölellek Bori”

 

Egy 34 éves hölgyet (N. Beáta ) egyik ismerőse küldte el hozzám, mert olyan súlyos candida gomba fertőzése volt, hogy már 42 kg -ra  lefogyott. A harmadik kezelés után már tökéletesen egészséges volt és sikerült híznia hat kilót.

 

Egy 32 éves lány B. Gyöngyike az egyik előadásom után azzal keresett meg, hogy súlyos szívbetegsége van, hogy az orvosok azt mondták neki, hogy egy, két évet bír még így élni. Amikor jött hozzám kezelésre, annyira gyenge volt, hogy négy lépcsőfokot sem tudott megtenni. Az első kezelés után azt érezte, hogy kinyílt neki a világ, mert tudott rendesen levegőt venni és tudott járni. A második kezelés után teljesen meggyógyult és azóta is egészséges. Az orvosa azt mondta csoda történt vele.

 

Egy ötéves kislányt (Évikét ) az orvosa küldte hozzám, mert akkor már két éve gyógyszerekkel kezelték. A kislány testén naponta többször remegés rohamok futottak végig, és az idő múlásával csak erősödött. Semmi szervi okot nem találtak nála. Ettől a csodálatos szeretet energiától már az első kezeléstől megszűnt neki minden remegése. Ez történt 3 éve és azóta is egészséges.

 

Nagyon emlékezetes eset számomra egy fiatal anyuka volt, aki Szívfény-érintés tanfolyamot végzett nálam. Elvált és akkor már néhány éve nem állt szóba vele a kamasz fia. A tanfolyam alatt -ami megjegyzem pont anyák napjára esett- ki voltak kapcsolva a telefonok. Mikor estefelé végeztünk és bekapcsolta a készüléket, rögtön csengett az sms-t jelző hang. A fia volt: boldog anyák napját kívánt neki. Azt hiszem, ez neki és életének egyik legemlékezetesebb pillanata volt.

 

Egy 28 éves lány (S. Katalin ) erős bélrendszeri fájdalmak közepette  keresett fel, mert minden belső szerve  tele volt sebekkel  és ezek folyamatosan szivárogtak. Az orvosok teljese lemondtak róla . A második kezelés után a sebek 3/4 része eltűnt. A negyedik kezelés után teljesen meggyógyult. Az ötödik kezelésre már azért jött, mert babát szeretne, és azóta van egy csodálatos kisfia.

 

A szívemhez nagyon közel álló történet arról szól, hogy mindig van remény. Egy 79 éves férfit terápiáztam és kezeltem. Elmesélte, hogy mennyire fáj neki, hogy a testvére sosem törődik vele, sosem hívja fel, mindig csak ő keresi és ő segít neki. Egy szellemi szintű gyógyítást csináltam neki egy gyönyörű meditációban. 5 nap múlva telefonált, hogy életében először felhívta őt a 85 éves testvére azért, hogy megkérdezze, hogy van! A csodák léteznek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük